Transzgenerációs szemlélet
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors

A személyes tapasztalatom is az, hogy a család, mint legkisebb és egyben legfontosabb közösség, születésünktől fogva mindennapi szinten befolyásolja személyiségünk alakulását és bár feladata az lenne, hogy biztonságos környezetet és egészséges kötődési mintákat biztosítson a felnövekvő generációnak, a legtöbb esetben azt látjuk, hogy a családon belüli élethelyzetekből örököljük a legtöbb elakadásainkat és traumáinkat.
Pár hónappal ezelőtt került a kezembe Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című kötete, mely egy generációkon átívelő önismereti utazásra hívott. A szerző kijelenti, hogy egyetlen ember sorsa sem érthető meg transzgenerációs, vagyis generációkon átívelő szemlélet nélkül.
A transzgenerációs szemlélet a humanisztikus pszichológia emberszemléletéből, a pszichodinamikus irányzatokból és a családszemléletű modellekből nőtte ki magát. Tehát az egyén önmegvalósítását kívánja elősegíteni, arra helyezi a hangsúlyt, hogy a személyiségfejlődés útjában álló akadályokat megszüntesse.

„Ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, megtaláljuk elakadásaink okait, feltárjuk szorongásaikat, rosszkedvünk, kudarcaink magyarázatát, vagy megértsük, miért ismételjük újra meg újra boldogtalan párkapcsolati forgatókönyveinket, nem elegendő csak a saját életünket nagyító alá venni. Szüleink, nagyszüleink élményei, félelmei és szenvedései súlyos örökségként befolyásolják sorsunk alakulását.” – vallja a szerző, aki kézen fog és egy pszichológiai segédletet nyújt át sok-sok ismeretanyaggal és gyakorlati tanácsokkal. Az olvasás közben felmerülő gondolatok, néma válaszok és érzelmi reakciók gyakran sokkolóak és fájdalmasak lehetnek.

A könyv öt nagyobb fejezetben taglalja a transzgenerációs ismeretanyagot, gyakorlati példákkal szemlélteti annak hétköznapokban is tetten érhető tényeit. Kezdi az „utazást” azzal, ahogy egy új élet elkezdődik, ahogyan fogadják a gyermeket a családban, körüljárja a fogantatás körülményeit, feltárja a családi titkok és lerombolt bizalom ismérveit, majd a családi tudattalanon keresztül vezet vissza az ÉN megszületéséhez, hiszen önazonosságunk élménye is a családban kezd kibontakozni. Az „ÉN” önmagában tulajdonképpen nem létezik, csak kapcsolatainkon keresztül tudjuk megtapasztalni azt. Minden fejezet végén olyan irányított kérdésekkel segít minket, melyek megválaszolásával ajtók nyílhatnak meg előttünk az önismereti úton.
A könyv legmélyebb rétegeiben olvashatunk a családi traumákról és generációkon keresztül elhallgatott nagy családi titkokról. Szakmailag megkülönböztet kollektív traumákat (mint például háborúk), interperszonális traumákat (amikor ember embernek farkasa), imperszonális traumákat (személytelen traumákat, mint pl: vulkánkitörések, földrengések) és egyéni
traumákat. Sajnos az a szakmai tapasztalat, hogy az egyéni traumák egyik elsődleges helyszíne az otthon, a családi fészek. Éppen ezért annyira fontos a családon belüli viselkedési minták vizsgálata.

Ezek csak kiemelt kérdések, a teljes tervezet 15 kérdést és 30 vizsgálati szempontot ad az olvasó kezébe.
Saját, személyes tapasztalatom a genogram készítésről nagyon érdekesen alakult. Jól szembetűnő a tény, hogy három generáción keresztül minden generációból egy férfit elvesztettünk 43 évesen. Még az évszámok is egybe vágtak (1954, 1974, 1994) Bár nálunk ez nem volt titok, hiszen a sírköveken diadalmaskodtak az évszámok, mégis évtizedeken keresztül nyomasztó tényként, sőt átokként élt a családban ez a legenda, míg egyszer csak jött egy generáció, aki önismerettel és kellő minőségű tudatossággal ezt felül tudta írni. A megismerés és az önismereti munka következményeként az „átok” kitörlődött a családi transzgenerációs öröklődésből.

Erről a megküzdési folyamatról írok Égszínkék című novellámban, habár az alapötlet sajátélmény, a történet mégis fikció☺️
Az Örökölt sors olvasása közben az volt az érzésem, hogy a szerző egy biztonságos és szeretetteljes légkört teremtve vezet, pont úgy, mint a szakember egy terápiás folyamatban. Természetesen egy könyv nem pótolhatja a személyes konzultációt, de lehet egy olyan katalizáló eszköz, melynek segítségével tetten érhetjük saját, negatív viselkedési mintáinkat és bátorságot adhat ahhoz, hogy ha szükség van rá, rálépjünk egy egyéni vagy családterápiás ösvényre. Mert azt gondolom, hogy sajnos nagyon kevés olyan szerencsés ember van, aki ne szenvedett volna el kisebb-nagyobb transzgenerációs sebeket. De a gyógyulásra és fejlődésre soha nincs késő!