Bemutatkozom

Kiss Edina vagyok, 1973-ban születtem Dunaújvárosban. A Széchenyi István Gimnáziumban érettségiztem, majd a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán diplomáztam tanító és ének-zene szakon 1997-ben. Öt évig dolgoztam pedagógusként, majd miután megszülettek gyermekeim (2002, 2004), otthon maradtam anyasági szabadságon. Ebben az időszakban (2008-2011) szereztem Jógaoktatói Diplomáimat (Gyermekjóga, Gerincjóga, Vinyasa Flow Yoga). Gyermek és felnőtt csoportokat egyaránt oktattam Szentendrén és környékén. Majd évekig egy orvosi honlapon (dr.gulyas.hu) és az Elixír Magazinban jelentek meg jógaszemléletű, szakmai írásaim, cikkeim.

Étertánc

Ha azt mondanánk, novellákat olvashatunk e kötetben Kiss Edina írónő tollából, igaz is lenne, meg nem is. Igaz, hiszen esztétikusan megfogalmazott, lebilincselő kis történetek tárulnak fel a lapokon. És mégsem teljesen igaz, mert ha mélyebben elmerülünk a szövegben, ha nyitott szívvel olvassuk, ha megengedjük, hogy belénk hatoljon tartalma, akkor egyik-másik novella észrevétlenül tanítássá, terápiává, szellemi útmutatássá válik.

Bepillantást kapunk generációkon átívelő családi sorsmintáink működésébe, a természetfeletti erők mindennapi hatásaiba, szerelmi és kapcsolati konfliktusaink mély rétegeibe, a testünkkel, szerveinkkel való kommunikáció lehetőségeibe, a grafológia világába, a módosult tudatállapotok természetébe és így tovább. Pszichiáterként így gondolom: annak, aki egészségesebb, boldogabb, gazdagabb életet szeretne élni, elsősorban az önismerete elmélyítésére érdemes fókuszálnia. Minél inkább feldereng, kik is vagyunk valójában, annál kevesebb a felesleges dráma, szenvedés, zsákutca. Ehhez pedig nem feltétlenül kell szakkönyv, önismereti csoport, terápia. A művészet is tudja ezt: szembesít, megtisztít, átlendít – ha hagyjuk. Ezek a novellák is tudják ezt. A szerző pszichológiai és spirituális háttértudása, élettapasztalata és írói tehetsége a garancia erre.

Dr. Buda László
orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta
budalaszlo.hu

Legfrissebbek

Olvasmányok őszre - Irvin D.Yalom kötetei

Valentin-napi könyvajánló – Szerelmi történetek❤️

Az olajfa (novella-részlet)

Mese az egyezségről (részlet)

Jaguár-erő (részlet)

Cassiopeia

Természet és irodalom

Párkapcsolati grafológia

A vers, mint mantra

Transzgenerációs szemlélet

Férfi vagy nő írta-e?

A kívánság

Noklapja.hu interjú

Femcafe.hu interjú

Ezüst csillogás

Adventi hangolódás irodalomterápiával

Gyógyító írás a gyakorlatban

Kosztolányi: Édes Anna kiállítás

Az ösvény (novella-részlet)

Vakon hinni

Hazugságjegyek a kézírásban 2. rész

Hazugságjegyek a kézírásban 1. rész

A Csigaház igazi kincseket rejt

Elérhetőségem:

Sajtókapcsolat:

Üzenet küldése: