Grafológia kezdőlap

Párkapcsolati grafológia

Bár a párkapcsolati íráspszichológia egy nagyon hasznos, hétköznapokban is rendkívül jól hasznosítható területe a grafológiának, ritkán hallunk erről a lehetőségről.

Férfi vagy nő írta-e?

Gyakran felteszik ugyanis ezt a kérdést a grafológia iránt érdeklődők: Meg lehet-e egy írásmintából állapítani, hogy férfi vagy nő írta-e.

Hazugságjegyek a kézírásban 2. rész

Mielőtt számba veszem a jellemző jegyeket, szeretném felhívni a figyelmedet arra, hogy egy grafológiai jegy sem értelmezhető önmagában. Minden jelet a többivel összevetve vizsgálunk, ami azt jelenti, hogy több, mint száz mérést, megfigyelést analizálunk.

Hazugságjegyek a kézírásban 1. rész

Ha figyelmes ember vagy, akkor biztosan észreveszed valakin, ha hazudik. Sok gesztus és mimika árulkodik arról, hogy valaki takargat valamit vagy éppen teljesen hárítja az igazságot.

A Csigaház igazi kincseket rejt

Igazi kincsekre találtam Szabó Magda legutóbb kiadott Csigaház című kisregényében. A könyv több szempontból is különleges olvasmány, én legalább kétszer annyi ideig forgattam, mint egy ilyen terjedelmű könyvet szoktam. Először is nagy valószínűséggel az írónő első prózai művét tartjuk a kezünkben, ami már önmagában véve is más értelmezésbe helyezi az eddigi irodalomtörténeti tényeket, hiszen eddig úgy tudtuk, hogy Szabó Magda költőként kezdte pályafutását. Most kiderült, hogy ez a kispróza már 1944- ben ott lapult az íróasztalfiókban.

Gondold újra a levélírást 3

Ha megjött a kedved a levélíráshoz, elő is készültél a „munkára”, de nem tudod, melyek a levelek illendő vagy praktikus formai sajátosságai, a következő lista neked szól!

Az aláírás, mint pecsét

Az aláírás a személyes márka (self brand) része. Hát ezt meg mit jelentsen?

Az aláírás mindig fémjelez. Pont úgy, mint a hajviselet, egy jól vagy rosszul megválasztott színvilág az öltözködésben, vagy éppen a kézfogásod. Lehet, hogy ezen még sosem gondolkodtál el, de ha őszintén belegondolsz, érzelem is fűz téged a saját aláírásodhoz. Lehet, hogy szívesen fejezed ki önmagad az aláírásoddal, de az is lehet, hogy szinte szorongsz, ha alá kell írnod egy hivatalos dokumentumot.

Gondold újra a levélírást 2

Készülj fel!

Ha magánlevelet szeretnél írni, akkor a levél műfaji szabályait meglehetősen szabadon értelmezheted. Mégis, van néhány fontos szempont, amit érdemes megfogadni azért, hogy a levélváltás élvezetesebb, minőségibb és tartalmasabb legyen.
Fontosak az előkészületek!

Mi az az íráspszichológia?

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem... 1.

Az íráspszichológia, vagy más néven grafológia a személyiség és a kézírás közötti kapcsolatot tanulmányozza. A pszichológiai gyakorlatban, a pedagógiában, és az igazságszolgáltatásban is évtizedek óta használják, mint támogató szakterületet. A grafológia már a kezdetektől fogva együtt fejlődött a pszichológiával, annak legújabb elméleteit beépítette a vizsgálati módszerekbe. Mivel vizsgálati tárgya maga az ember, folyamatosan és dinamikusan fejlődik napjainkig.

Gondold újra a levélírást!

A kézzel írt levél

Te mikor írtál utoljára magánlevelet? Úgy értem, hogy kézírással, gondosan megformált tartalommal és külalakkal. Tiszta, hófehér papírra, vagy éppen szerelmes rózsaszínre vagy meghitt lilára, amit még díszítettél is a végén.

Mit csinál a grafológus?

Tükröm- tükröm, mondd meg nékem...2.

Hogyan dolgozik egy hiteles grafológus szakember? Nincs itt semmiféle hókuszpókusz. Mér és számol. Nagyon pontosan és nagyon sokszor.

Legfrissebbek

Párkapcsolati grafológia

A vers, mint mantra

Transzgenerációs szemlélet

Férfi vagy nő írta-e?

A kívánság

Noklapja.hu interjú

Femcafe.hu interjú

Ezüst csillogás

Adventi hangolódás irodalomterápiával

Gyógyító írás a gyakorlatban

Kosztolányi: Édes Anna kiállítás

Az ösvény (novella-részlet)

Vakon hinni

Hazugságjegyek a kézírásban 2. rész

Hazugságjegyek a kézírásban 1. rész

A Csigaház igazi kincseket rejt